ERDEI ISKOLAI LÁTOGATÁSAINK

Ahogyan azt a Nevelési Programunkban is vállaltuk, szülői egyetértéssel és támogatással évente két-három osztályunk látogat erdei iskola programot nyújtó táborhelyre. Az ötnapos ottlét alatt a gyerekek az adott helyszín természeti és ember formálta környezetével ismerkedhetnek meg, a helyi viszonyokat jól ismerő és értő szakemberek segítségével -erdészekkel, vadászokkal, természetvédőkkel, vadőrökkel találkozunk ilyenkor. Madarat gyűrűzünk, népi játékokat játszunk, homokdűnét kergetünk...

Szentbékkála

2014. május 12-16. között jártunk a Balaton-felvidéken, a Káli-medencében. Gyönyörű vidéken voltunk,  jó körülmények között.
Kirándultunk Tapolcára, eveztünk a tavas barlangban. Bejártuk a kőtengert, a Sásdi-rétet, a Fekete-hegyet. Ismerkedtünk a növény-és állatvilággal, a helyi tárgyi emlékekkel, a kultúrával. Kemencés lekváros süteményt sütöttünk. Kedves emberekkel találkoztunk. Éjszakai bátorságpróbán szaladtunk a kóbor kutyák elől.

Salgóbánya

A Medves Hangulatszálló valóban nevéhez hűen működik: billiárd, tekepálya, tornaterem, úszómedence, és mindez egy erdő közepén, és egy régi bánya tetején.  Túráinkon megismertük a Salgó várat, a Boszorkánykövet, szedtünk vargányát, amit a helyiek csak "igazi gombaként" emlegetnek. Megtudtuk, hogy a várba miért balra fut fel az út, és hogyan éltek a bányászok a Karancs vidékén.

SZENTLÉLEK

Bár az időjárás nem volt kegyes hozzánk, nekünk mégis sikerült jól éreznünk magunkat. Az első három napban sikerült túrázni és felfedezni a Bükk szépségeit. Madarat gyűrűztünk, forrásvizet ittunk és sokat játszottunk. Úton hazafelé már sütött a nap, így Miskolc belvárosában is csatangoltunk egy kicsit.

Gyomaendrőd

Templom zugi Erdei Iskola
A Körös folyó egyik holtágának partján található a Pájer Kemping, mely megőrizte természetközelségét, nyugalmát. Tiszta vizű, lankás strandjával nyújt felejthetetlen élményt minden idelátogatónak. Itt töltöttünk el egy csodálatos hetet. Az erdei iskolai program keretében, megismerkedtünk a környék növény- és állatvilágával, megtanultuk a horgászat csínját-bínját, részt vettünk hagyományőrző kenyér- és péksüteménysütésen, ellátogattunk a tájházba, kézműves foglalkozások keretében készítettünk nádból, kukoricacsuhéból, különböző termésekből kedves emléktárgyakat, buszos kirándulás alkalmával ellátogattuk Dévaványára, a túzok rezervátumba, ahol igen közelről figyelhettük meg a madár viselkedési szokásait. A legnagyobb sikert a motorcsónakázás aratta a gyerekek között, de a számháborúzást sem hagytuk ki. A rossz idő sem vetett véget jó kedvünknek, beültünk a gyomai termálfürdő forró vizébe és átmelegedve, erőre kapva folytattuk programjainkat. Az utolsó estét ki-mit-tuddal zártuk, ami mindannyiunk számára felejthetetlen élményt nyújtott. 

Szalajkaház

A Földművelésügyi Minisztérium "ERDŐVARÁZS" program-

ján nyertünk egy erdei iskola programot, amit Gyöngyössolymos mellett, az Egererdő Zrt. Szalajkaház Erdei Iskolájában tölthettünk el. Csillagászkodtunk, etettünk vaddisznót, az erdő legkisebb állataival ismerkedtünk, jártunk madár és éjszakai túrán, térképészeti foglalkozáson, és favágó bemutatón. Faragtunk túrabotot, számháborúztunk, kerestünk hegyi kristályt, megtanultunk szalonnát sütni, és megettünk több kiló szamócát, amit magunk szedtünk a túrák során.